Ülés-evolúció a Gyurmában.
2017. április 21. írta: Afterdark

Ülés-evolúció a Gyurmában.

Már a Harcosok Klubjában is meg lett mondva, hogy amit birtokolsz, az birtokba vesz. Remélem, az én esetemben ez nem igaz, mert ha igaz lenne, akkor az életem fölött BMW bőr belek uralkodnának. Mert bár eldönöttem, hogy a lakatolás megkezdéséig már nem vágok bele érdemi projektbe, de persze ahogy…

Bmw V8 a kezdetektől.
2017. február 05. írta: Afterdark

Bmw V8 a kezdetektől.

  Sorhat és hátsókerék hajtás. Ortodox nézetek szerint csak ilyen autó lehet BMW. Manapság mégis több összkerekes autó talál gazdára mint hátsó kerekes, sunyin megjelent az első kerék hajtás is és V8-as blokkok is kerültek és kerülnek a kocsik orrába. Nem szeretnék a két típus közötti hitvitába…

Ha öreg és prémium
2016. június 02. írta: Afterdark

Ha öreg és prémium

Bevallom így az elején, fogalmam sem volt róla mire vállalkozom.  Korábban már írtam róla, hogy milyen érvek mentén került hozzám ötös Bmw, relatív nagy, erős autót keresetem. Előre treníroztam magam mentálisan a kiadásokra, de a legkomolyabb pozitív vizualizáció is nehezen tudja csak eltakarni azt…

(Le)léceltem
2016. február 14. írta: Afterdark

(Le)léceltem

Eltelt a heti gálya, igazi bolondok háza volt a tőkepiacokon. Az idei év eddig nem kényeztetett el minket, méretes zakók voltak szinte minden piacon. Úgyhogy vártam már hogy ne az ébresztőmre kelljen kelnem.  Szóval itt a szombat, kaptam otthon egy remek rántottát és irány a garázs. Hét közben…

süti beállítások módosítása