Ha öreg és prémium
2016. június 02. írta: Afterdark

Ha öreg és prémium

009f4b1fe7ef19f05fb978e8c80b5988.jpg

Bevallom így az elején, fogalmam sem volt róla mire vállalkozom. 

Korábban már írtam róla, hogy milyen érvek mentén került hozzám ötös Bmw, relatív nagy, erős autót keresetem. Előre treníroztam magam mentálisan a kiadásokra, de a legkomolyabb pozitív vizualizáció is nehezen tudja csak eltakarni azt a lavinát, ami akkor indul meg az ember felé, ha a neve a törzskönyvre kerül. 

Nagyon sokan, köztük én is követtem a Totalcar-on a Rulettkerék bálna Merci mentését, nem kevés orális szexet vállaltak a srácok. Prémium kategória, annak is a teteje, elfáradva, elhagyva, mások által lesajnálva. Sokszor magamra ismertem a cikkekben, főleg abban a makacs bekötött szemmel falnak rohanásban, ami kell egy ilyen kategóriájú autó talpra állításához. Mert a hajdani prémium érzést visszahozni, nagyon - nagyon - nagyon sok húszezresbe kerül, a fenntartása már valamivel kisebb vágott seb az ember bankszámláján, de azért illúzióink ne legyenek, azért összevérezi néha a családi kapcsolatok fehér vásznát. Van akinek ez nem is hiányzik, használja a bontóig, majd eldobja és vesz egy másikat. Ez jellemző az alkatrész árakra is, sokan bontanak, sok az alkatrész, aminek a nagy része csak hajszálnyira van a haláltól, de beszerelik okosba, csak menjen még 3 km-t a kocsi. 

De prémiumság érzése olyan, mint a fingszag amit a kutyám hagy mellettem a kanapén fekve. Nehéz megfogni, de határozottan érezhető a jelenléte.

Ez az ötösnél is fura kérdés, mert sokan már eleve halott állapotban veszik meg, fogalmuk sincs róla, hogy milyen lehetne a kocsi. Milyen az amikor tökéletes a futómű, újak a lengőkarok, a gátlók, az összes szilent. Amikor siklik az úton, nem csak támolyog mint Pista bácsi a borfesztivál után. Amikor nem lóg a kormánymű, vagy az összekötők, teszi a dolgát feszesen, pontosan, ahogyan azt kell. Vagy egy egyszerű dolog, amikor kinyitjuk az ajtót és kattog-e az határoló. Gyakorlatilag az összesben kattogot amit eddig láttam, biztos nem zavarja a tulajokat, lehet nem is tudják hogy lehetne másmilyen. Pedig le lehet cserélni a határolót, le lehet cserélni a kédereket, hogy olyan tompán puffanjon az ajtó mint újkorában, hogy tökéletes legyen a szigetelés. Csak az a baj, hogy egy ajtó teljes átkéderezése ötvenezer forint fölött van, matematikai agyhalottként is kijön kétszázezer forint csak a szigetelésekre. Úgyhogy jólesz az ami bent van, úgyis alig több mint 15 éves. 

Lehet élvezni az esőszenzoros ablaktörlőt, az elektromosan behajló tükröket, a sebességfüggő szervókormányt, a memóriás bőr belsőt, az ülésfűtést, a gyári navigációt, az állófűtést, a dupla hővédő üvegezést.

Egy gond van ezekkel, hogy garantáltan el fognak romlani. És felújítani, kicserélni garantáltan nem lesz olcsó, sokan meg sem csinálják, elég csak megnézni hány autó jár annyira pixelhibás kijelzőkkel, hogy leolvashatatlanak az adatok róla. Pedig 25 000 Ft-ért élettartam garanciával javítják, van akinek mégsem fontos. Mit kezdenek akkor egy olyan ablaktörlővel amire 15000 Ft egy pár lapát?

És ez a gond az itthon futó e39-esek nagy részével. Nincs igény a jobbá tételre, vagy nincs tőke a jobbá tételre, vagy mindkettő igaz. Abba már bele se menjünk, hogy valaki megvesz egy lerobbant darabot, azzal a céllal hogy felújítja. Anyagi csőd, ha valaki ezt a cikket olvassa és ezt az egyet hazaviszi belőle, már tettem valamit az emberiség érdekében. ROMOT NEM ÚJJÍTUNK, JÓT VESZÜNK ÉS SZINTEN TARTUNK! Aki ötös vásárlásán gondolkodik, ezt a mondatot írja le százszor, utánna indulhat autót venni. 

2488735-red-old-car-warning-style-odometer-sign-stock-photo.jpg

Itt saját példával tudok csak szolgálni. Mire az autó olyan lesz amilyennek elképzelem, addigra egy új Golf ára belemegy. Pedig nem romot vettem, csak minden alkatrésze 19 éves. Vagy ha ebből az összegből használt BMW fronton nézelődünk, már jobb kiálású E60 - akat is haza lehet vinni. Majd haza is viszik, amire utánna ugyanúgy ráborítanak egy szabad szemmel is látható összeget, ami hét számjegyű és sok esetben nem egyessel kezdődik. Vagy a másik eset, hogy csak az életben tartáshoz szükséges ápolást kapja meg a kocsi, emiatt már az E60-akat is kikezdte a piac. Nem hibátlan konstrukció, de sokszor itt (is) a felhasználó a leggyengébb láncszem.

Mióta megvan az autó az egyik felismerésem, hogy ez a kategória, bár sokan próbálkoznak vele, a magyar átlagfizetésből csak igen nagy lemondások árán finanszírozható. Mert mióta megvan, mindenki a 13 l-es átlagfogyasztáson esik hanyatt, pedig az csak egy apró porszem a kontaklencsén. Zavaró, de nem annyira mint az a szervízköltség, ami ökölként vág pofán, ha egy pillanatra is elbizonytalanodsz a "kell e nekem ez?" kérdésben.

Visszakanyarodva az eredeti irányhoz, hogy milyen az élet egy öreg, hajdan prémium autóval. Meg fogtok lepődni, de meglepően nyugalmas. Nem kell a mutatókat és értékeket lesni, hogy mikor akar felrobbanni a motor, vagy mikor nem fog már a fék, vagy beindul- e reggel. Mert az autó csendben válik rommá, van idő anyagilag és logisztikailag felkészülni a javításokra. Mert azok bizony vannak, minél mélyebben kapargatja az ember az egészségesnek tűnő felszínt, annál több fekély bukkan elő. Ehhez társul, hogy nem szeretem, ha valami nem úgy néz ki, nem úgy működik mint amikor legyártották. Egy 20 éves autóban, pedig csak ilyen dolgok vannak, minden öreg, elfáradt, elég csak benézni a motortérbe, vagy ránézni a beltér műanyagaira. Én cserélek mindent ami nem tetszik, hajlandó vagyok egy km óra kerért tizenötezer forintot adni, mert a jelenlegit 20 év alatt összekaristolta a tulajok körme.

2015-09-06_17_41_21.jpg

Végezzünk egy rövid tesztet!

Zavarja - e a fenti képen látható műanyag állapota?

Ha igen, akkor különösen drága lesz az öregbmw-s kaland. Ha a látvány belefér egy 20 éves kocsinál, akkor csak szimplán drága lesz az együttélés. Mióta él a blog, sokan kérik hogy adjak tanácsot, mert e39-et szeretnének venni, ez a poszt kicsit neki szól, a műhelytitkokról pedig a korábbi 39 poszt ad rövid pillanatképet. 

Sok sikert Srácok! 

A bejegyzés trackback címe:

https://bmwe39.blog.hu/api/trackback/id/tr268768330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Negrogo 2017.01.05. 12:37:45

Van azert aki eletben tartja es kolt is ra mint en :)

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=142184146&t=9130315&openwith=1

Az emlitett teszt kerdesre reagalva nekem pont most kezd mar ilyen lenni es fogom is cserlni. Engem zavar. De valjuk meg ez a legkevesebb. Ujonnan is "csak" 20 ezer kornyeken van ha jol tudom de szerencses esetben talalni vmi angol, 160e km-ert futott autobol szep darabot, negyed ennyiert.

Afterdark 2017.01.05. 13:34:07

@mennyi?husz!: Gyönyörű ez a szín. Technoviolet ?

Én is vettem az elején alig használt kocsikból alkatrészeket, de a elmút másfél évben csaj új. Teljesen más a műanyagok árnyalata, tapintása, egyszerűen ráfüggtem.

Negrogo 2017.01.05. 13:58:29

@Afterdark: Nem. Ez montreal blue metallic.

Hasznaltbol en is csak azt veszem ami matt es tenyleg egyben van. Azert hoztam az angol autot peldanak, vagy akar belgat, mert tenyleg nem sokat mennek ezek, raadasul mivel szar az ido a nap nem szivja ki ugy a belsot es stb. Okosan hozza allva azert lehet sokat sporolni.

Afterdark 2017.01.05. 14:34:23

@mennyi?husz!: A lényeg, hogy gyönyörű ez a szín, nem láttam még élőben.

Igazad van, aki keres az talál, nekem sajnos kevés időm van rá, egyszerűbb megrendelni.

subtotal 2017.01.05. 14:36:16

@mennyi?husz!: mennyire ugyanúgy gondolkodunk E39/E60/F10 vonalon. :)
Mostanában én is gondolkodom cserében, de valahogy mindig oda jutok vissza, hogy maradnia kellene, pedig én is költöttem rá rendesen az évek alatt:
nepitelet.hu/autok/bmw/5_1995/csatahajo/

haromegesztizennegy 2017.01.05. 14:46:48

Vannak ilyen BMW tulajok is.
-Bár mindegyik ilyen lenne...!

De ha a végén minden a helyére kerül a kocsin akkor sem szeretnék "béemvés" lenni. Túl sok a prosztó, a bunkó és a proli köztük. Az ellenérzés pedig minden méteren ott van a többi autós részéről.
-Hiányzik ez?

Afterdark 2017.01.05. 14:53:32

@haromegesztizennegy: Még néhány év és kikopik a putriscigányautó státuszból. Remélem....

Afterdark 2017.01.05. 14:54:24

@subtotal: Emlékszem az ítéletedre, olvastam mielőtt megvettem a kocsit. És tényleg, ugyanabban a malomban őrlünk. :)

subtotal 2017.01.05. 15:21:29

@Afterdark: köszi és grat a bloghoz!

mrbateman 2017.01.05. 15:55:37

@Afterdark: Ebben reménykedem én is, mert az E34 már elindult felfelé. Illetve igazából nincs eladó E34 ami vállalható lenne...amikor majd egy kb 5 év múlva megjelennek, akkor az ára is olyan lesz.

Ami probléma az e39 esetében, hogy egyrészt ez a folyamat nálunk még kb. 10 év, másrészt rengeteg szemét 39-es jön/jött be az országba. Sokkal több van belőle, mint anno e34-ből volt, nagyobb a merítés, így kevésbé talán kevésbé lesz ritka.

Na majd meglátjuk, addig garázs!

Afterdark 2017.01.05. 16:04:16

@mrbateman: Akkor van 10 évem, hogy patika állapotra hozzam. :)

hapsi 2017.01.05. 20:02:40

Több, mint fél éves a cikk...
Gratulálok mindenkinek!

Burgermeister 2017.01.05. 20:07:08

én most találtam rá
leszarom h féléves..:)

Phteven 2017.01.05. 20:42:17

"ÚJJÍTUNK" khm...

Afterdark 2017.01.05. 20:44:40

@hapsi: Igen, fél éve írtam, a Totalcarral pedig most kerültem kapcsolatba. Van valami gondod vele ?

hapsi 2017.01.05. 21:04:26

@Afterdark: Nekem a hülyékkel van gondom. Azért kattintottam a blogodra, mert azt hittem, ez a cikk majd érdekel engem. Tévedtem.
Olvastam az index.hu-t, onnan kerültem ide. És csak kamillázok, hogy mi van?
Semmi gáz, ígérem, többet nem zavarok!
Ahogy nézem, nagyon más sem fog, hacsak ki nem raknak megint valami átbaszós dumával a totalcar-ra, mint most is...

Burgermeister 2017.01.05. 21:18:07

@hapsi: itt legalább feketén fehéren levanirva a 'gazság.:)
Mindenkinek mondom, hogy ha béjemvébe ülsz imádni fogod, megőrülsz a filingtől de kell hozzá pénztárca, nem üres hanem telibevert mert a béjemvé fenntartása nem occó.
A családunkban volt 3er, 5er, x3. benzines, gázolajos, uj és használt is. Az ujjal nem volt gond (annyi) de a használtakkal mindig volt vmi. A szerviz meg a barát szerelő széles mosollyal annyit mondott, ez ilyen...de amig imádod, szereted, élvezed addig fizeted és leszarod!! :)
De ez igaz az mb-re és az ódira is.
Nekem tetszik, hajrá, várom a többi bejegyzésedet!!!

Afterdark 2017.01.05. 21:22:18

@hapsi: Mégis csak komoly probléma, hogy egy link amire kattintottál már fél éve megírt posztot tartalmaz. Ez nem egy kiló kenyér, hogy megromoljon.

hapsi 2017.01.05. 21:25:57

@Burgermeister: Elhiszem, amit mondasz a leírt igazságról, bár két mondatot olvastam el, a többit csak átnéztem, hátha lesz érték is. Én nem találtam...
Németországban élek, van BMW-m, és egy Opelom is, egyikkel dolgozni járok, a másikkal utazok. Tartok még egy ZX9R Kawasakit is, nekem az tetszik.
Tudom, mi mennyibe kerül, tudok helyesen írn, mégsem írok könyvet róla.
Sziasztok, minden jót!

hapsi 2017.01.05. 21:27:35

@Afterdark: Hagyjuk egymást békén!
BÚÉK!

Afterdark 2017.01.05. 21:29:32

@hapsi: Remek gondolat. BÚÉK!

Negrogo 2017.01.05. 22:50:07

@Afterdark: Gyak. ez a szin majdem ugyan az mint az Avus Blue kicsit tobb lilaval. Eleg ritka E39-en.

Vannak reszegysegek amiket en is csak gyari uj BMW alketresszel cserelek de pl. egy torony vagy kerekcsapagyat tok felesleges megvenni gyariban. Meg nezed melyik gyarto csinalja a BMW-nek es megveszed toluk fele annyiert ha meg van ismeros unix, bardinal akkor meg harmad aron mint a gyari.

irtad az ajto hatarolot, nekem egyik se kattogot sose ugyan de idovel eltort belul a vezeto oldali. Bontott gyari cserlve lett es 3 eve teszi a dolgat. Felesleg ilyenekre kolteni ujonnan es penzkidobas. Gumikeder detto. Csak a vezeto oldali ami elszakadhat idovel. Nekem a tobbi ajton tokeletes meg most is. Es ashogy irta mas, fogod magad es beszel bontottan egy bal oldalrol valot es azt befuzod 4-5 e forint nem 25-30.

Alapvetoen szerintem az E39 egy baromi megbizhato auto. 28i az enyem es ut szelen meg nem hagyott. Egyik legjobb BMW a 90-es 2000-es evekbol es kell ra kolteni persze, hogy jo allapotban maradjon nem keveset, hisz 15-20 evesek mar de ha mindenbol a gyari ujat veszed akkor embertelen koltseges. Ahogy irtam okosan kell szervizelni.

Afterdark 2017.01.05. 22:57:22

@mennyi?husz!: Én pedig megvettem a gyárit. A belső kédert takaró pluss egyszerűen ronda volt. Balos - jobbos kiszakadva.

Pluszban 20 év után nagy csodát nem vártam már tőlük, mikor egymás mellé tettem a régit meg az újat, ég és föld volt a kettő.

De abban igazatok van, hogy attól még használható a kocsi, ha az ilyen jellegű dolgok nem újra vannak cserélve, nekem egyszerűen jobb így.

Negrogo 2017.01.05. 23:14:34

@Afterdark: Nyilvan az ujtol nincs jobb csak az x alaktresz allapota az torvenyszeruen attol lesz rosz, hogy 15 eves. Hanem hasznalat es tulaj fuggo. Hasznaltatn gyari kedert lehet talalni anyos oldalrol olyat ami olyan mintha uj lenne hidd el es tokeletes lesz meg 10 evig is akar.

Szarbol meg nem lehet varat epiteni. Ahogy irtad, hogy "ROMOT NEM ÚJJÍTUNK, JÓT VESZÜNK ÉS SZINTEN TARTUNK" Viszont kinek mi a jo? Mert jo E39-et nem kapsz 1,5 milla allatt ma se. De inkabb 2. Vagy kintrol 1,5 de mire magyar rendszem lesz rajta ugyan ugy 2. Nekem anno 2,25-be volt de ma is ennyi egy igazan jo darab. 7-800 ezert azt kapod amin minden cserelni kell. Ezert ennyi.

Negrogo 2017.01.05. 23:16:25

@Afterdark:

de jo lenne egy szerkesztes menu...

* allapota az torvenyszeruen NEM attol lesz rosz

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.01.06. 06:57:51

Nem egy nagy felismerés, hogy ha egy autót rendben tartasz, akkor jó lesz - az sem, hogy az pénzbe kerül.
Mondjuk ez a "belemegy egy új Golf ára" - de addig is van autód, ami esetleg jó is.
Az előző vasba nekem is belement vagy 4 millió (tíztől 25 éves koráig volt nálam), de az alatt volt autóm. Nem villantós, nem 100%-os, de sosem hagyott az út szélén, igyekeztem jó karban tartani.
Vagy ez, vagy 15 évig nem autózo, és most vehetnék egy új Swiftet, vagy Daciát, ami ugyanarra jó : beülök és megy.

Afterdark 2017.01.06. 09:18:45

@ColT: Teljesen igazad van.

Inkább amiatt írtam, mert az ismerősi körben 3 e39 is van, a legtöbbet kereső tulaj kb 180e-t visz haza és küszködik a fenntartással.
Sokan túlvállalják magukat a kocsival, vagy nem költenek rá szart sem és pont olyan lesz a kocsi is.

2017.01.06. 12:21:35

Üdv és elismerés!Amivel én küzdök-szerencsére a neheze letudva-az a Ford 2000-ben gyártott mondeoinak a csúcsa-volt.St200 ami nem st200-ként látta meg a napvilágot (1998-ban....) Hogy honnan került az országba fogalmam sincs,én egy vecsési családtól vettem meg 2011-ben.Konkrétan annyi baja volt,hogy minden.Ez a 4. mondeom volt,az állapota annyira szar volt,hogy a legbüdösebb,legótvarabb kóbor kutya sem pisálta le.Nagyjából semmi nem működött benne.A család építkezett,emiatt tele volt törmelékkel,homokkal,cementtel,alul-felül.De,valaki tett rá st200 spojler szettet (170 lovas v6 volt gyárilag) és a maga szétrohadt kasztnijú,nulla futóművű,szétbarmolt elektronikájú,lyukas dobokon ordító hangú valóságában megvettem.Az első együtt töltött hónapunkban így mentünk nyaralni.Utána lett új fékrendszer (55e ft) st kipufrendszer (100e ft),kasztni munka (200e ft),futómű (100e ft),az elektromos rendszert elsőre nem sikerült rendesen összerakni,ez később lett orvosolva.Új belsőtér (50e ft),fényszórók (30e ft),gyújtásrendszer (2 lambda+gyertyák,kábelek 50e ft),önindító felújítás (25e ft),akku (16e ft).Ezzel lett olyan állapotú,hogy csont nélkül átment a műszaki vizsgán minden jatt nélkül.Az eredeti első futómű mégegyszer fel lett újítva (kb. 2 év élettartam előre tervezhető a hazai utakon,30e ft),egy tank mert parkolóban kifúrták (20e ft) Műszerfal az előző autóból került át,elektromos rendszer egy részét rendberaktam.Működni kezdett a tempomat,esp,abs,légzsákok,ülésfűtés,ülés és fényszóró elektromos magasságállítás.Mire egybe lett eltört az alapjárati rugó,szétbarmolta az 5. hengert.3 évig így jártam.Egy árverésen vett cigicsempész autóból került eredeti st200 motor+váltó+bölcső+lengőkarok (150e ft,hazaszállítás baráti áron 30e ft,beszerelés 200e ft-Qkac-Car) Az elektromos rendszert végleg rendbetették (Szeged-Qkac-Car forevör!),visszakerült az etanol vezérlő (72e ft,városban imádom),új futómű alkatrészek (50e ft).Tetőkárpit felújítás (16e ft),középső kipufogó dob csere (15e ft).Kell megint 2 lambdaszonda (10-20e ft by ebay..) illetve terv egy komplett új kipufogórendszer (200-250e ft by ebay...),kuplung szett (50-60e ft) Az utolsó két sor tételeit nem számolva ez 1 millió 209e ft.Az értéke kb 400e ft.Megérte?Nem.De minden alkalommal,amikor beleülök és elindulok vele szétterül a széles vigyor az arcomon.Van egy 19 éves fénykorában sem prémium autóm,amiből a legutolsó Ford Majálison is csak egy darabot láttam.Nem versenyzek vele (csak néha) de nem kötök bele senkibe a kihívást meg elfogadom.Veszítek gyorsuláskor?Leszarom.Ha az országúton megelőz egy Switf mert nincs kedvem kilóhússzal rongyolni a főúton,nem érdekel,a legelső busz vagy teherautó úgyis feltartja.De mégis,más a fílingje mint a többi autónak.És azt kell észrevennem,hogy akinek van egy ugyanilyen idős,rendbe tett autója,sokkal normálisabb a közlekedésben mint a többi autós.Aki végigolvasta vendégem egy kávéra és sütire Szegeden,emailben keressen meg!

hdnctrl 2017.01.06. 12:21:47

@Afterdark: nem is értem, aki 180-at keres, miért gondolkodik F Astránál, esetleg I-es Focusnál drágább autóban.

hdnctrl 2017.01.06. 12:51:53

@scuynat: Még mielőtt. Nem akarok degradálni senkit se, aki 180-at keres, nem ér kevesebbet az ember, ahogy egyes politikusok mondják. Csak egyszerűen nem értem, miért nem számolnak utána az emberek, mennyibe fog kerülni a szenvedélyük.

Afterdark 2017.01.06. 13:00:57

@a lekvár neve puffin: Csak a Puffin és a V motor ad erőt és mindet lebíró akaratot. :)

Viccet félretéve, nagyjából 3 mondat után tudtam, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk.
Dobj majd egy képet a kocsiról. ;)

Afterdark 2017.01.06. 13:06:24

@scuynat: Nem értettem félre, gondoltam, hogy nem nézed le a dolgot. Csak mi egy ilyen ország vagyunk, mindenki mindenből egy mérettel , kategóriával nagyobbat vesz mint kellene.

Burgermeister 2017.01.06. 13:31:18

@a lekvár neve puffin: végigolvastam, gratula, Szegeden járok kereslek, megnézném a mondeodat.

hdnctrl 2017.01.06. 13:41:30

@Afterdark: Örülök. hogy elsőre értetted, jó néha olyan emberekbe futni a neten, akik nem látnak bele az írásaimban mindenféle disznóságot :)
(Manapság ez amúgy egyre nehezebb, ezért vissza is fogtam a "netes jelenlétemet".)

Akkor viszont kérlek, beszélj le arról, hogy E65-ös 745i-t vegyek, mert a pénz "sajnos" megvan rá, a karbantartás se vágna földhöz (ha a vételárat rá kell költeni, az se, bár nyilván nem örömmel tenném, jobb lenne egy eleve jó).
Sajnos nagyon tetszik a design. Tudom, Bangle, szentségtörés, de ez van.
Viszont: tényleg annyira sok a gond ezekkel a V8-akkal? Mert ha azt mondod, annyira sz@r a V8 benzines, hogy inkább vegyek dízelt, akkor meg van oldva, mert dízelautót önszántamból nem veszek, amíg rá nem szorulok anyagilag ;)
Vagy: a belső felszerelések (az idrive vagy mi, meg az egyéb elektromos cuccok) ilyen idősen már minden autóban tropák és heroinárban van új?

Természtetesen mások véleményét is várom, ha van valakinek kedve hozzászólni. Köszönöm!

hdnctrl 2017.01.06. 13:47:12

@a lekvár neve puffin: én is elolvastam, értelmes írás, tetszett. Az viszont nehezíti az olvasást, hogy a pont meg a vessző után nem raksz szóközt. (Ezt építő jellegű kritikának szánom, és köszönöm, ha megfogadod.)
Tegnap pont voltam Szegeden, mondjuk kávét nem iszom, de a kocsi érdekel, nekem is van Mondeom, igaz, csak 4 hengeres turbószökevény, itthon ebből nem árultak már sajnos V6-ot.

Afterdark 2017.01.06. 14:00:23

@scuynat: Szerintem egyszerű a matek. Ha az tetszik meg kell venni, főleg hogy meg is engedheted magadnak.

Én dízel autónak nem fogok kampányolni, benzin párti vagyok, V8 motorokat kedvelem amúgy is. Az e65 egyik héten tetszik, másik héten nem, közeli tapasztalatom nincs vele.

Testament 2017.01.06. 17:59:07

@Afterdark:
En mikor 160-180at kerestem, nagyon vagytam egy e30 kombira. Aztan matekoztam, es bar meg tudtam volna venni egyet, a fenntartas miatt visszaleptem es vettem egy Ford Focus mk1et. :)
Most mar joval tobbet keresek, es mivel tk-ra torte a Focust egy figyelmetlen autos, ugy ereztem, a biztonsag fele veszem az iranyt: 1999es Volvo V40. Bmw-t most sem mertem, de nagyon jo olvasni! :)
Sok erot, sok boldog km-t, es sok blogolast kivanok! :)

VHB 2017.01.06. 19:47:37

Az E39 egy betegség. A szerelőd imádni fogja. Én már kigyógyultam.
süti beállítások módosítása