Beteg szervoszivattyú és Chewbacca a kocsiban
2016. január 09. írta: Afterdark

Beteg szervoszivattyú és Chewbacca a kocsiban

A korábbi önindító hiba tovább görgette a problémát...

Amikor átvettem a kocsit a szerelőktől olyan hang jött a motortérből, mintha egy nő bőgött volna a hátsó ülésen. A sok állva tologatás, a kormány tekergetés megtette a magáét, a szervo szivattyú gyakorlatilag kinyiffant. Már nehéz volt a kormányom mióta megvan a kocsi, de nem annyira mintha teljesen döglött lenne.

Most viszont nem lehetett tovább halogatni a dolgot, elkezdtem szivattyú után kutatni. 3 verzió volt, teljesen újat venni, felújítattni a meglévőt, vagy bontottat venni. Az első alapból kilőve, majd 3 kiló egy új. A második megoldás is kuka mert az alkatrészesem szerint az korábban felújíttatott szivattyúkból kettőt vissza kellett vennie gariztatni. Ez nem olyan vészesen nagy szám, csak az a baj hogy hármat adott el.

nevtelen_1.png

Ahogy látható, itt sem túl barátságos az ár, úgyhogy vettem egy bontott szivattyút kemény 10 000 forintért, beraktuk, hibátlanul teszi a dolgát. Cseréltünk egy tartályt is. 

nevtelen2.png

2016-01-07_07_47_31.jpg

Feltöltöttük fél liter ATF olajjal, aztán minden csodálatos lett, mintha egy doboz RÁMA-ban forgattam volna az ujjam.

Ha már ott volt a kocsi, megoldottuk ezt a problémát is :

Nem volt túl barátságos hangja hidegben a légzsákátvezető gyűrűnek, mintha a Star Wars 7-et a kocsiban forgatták volna. Szereztem egy másikat, Attila azt is beszerelte.

11032_x800.jpg

 Korábban már kicseréltük a motortér nyitó bowden felső részét, most a középsőt is ki kellett mert kipattant a helyéről és baromi nehezen tudtam lecsukni a motorháztetőt. Marha idegesítő volt, mert az autópályán Debrecenbe menet folyamatosan sasolnom kellett, hogy a duplán van e bezárva a motortető. De mostmár ez is új, mint ahogy lassan a fél autó. :)

nevtelen_3.png

Aztán megkapta az autó a 10 ezres szervízt, feltöltöttük 8 liternyi Total 5w-30 as olajjal, lecseréltük a szűrőket.

2 napra kellett az autót a szervízben hagynom, Attiláék adtak a mozgáshoz egy fasza kis e34-est. 25ös motorral nem gondoltam volna hogy ekkora mókafaktor lesz, de nagyon tetszett. Ugrott a gázra, sokkal gépiesebb hangulata volt mint az e39-nek. Kívülről nem túl szép, de műszakilag jó állapotban volt.

2016-01-08_07_48_39.jpg

2016-01-08_07_48_36.jpg

2016-01-08_07_46_06.jpg

2016-01-08_07_45_57.jpg

Mára ennyi srácok, de a következő 3 post már a tarsolyban van.... 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bmwe39.blog.hu/api/trackback/id/tr788252574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.01.05. 18:39:43

volt nekem is e34-em, imádtam
süti beállítások módosítása