Mojave Braun Metallic
2018. február 23. írta: Afterdark

Mojave Braun Metallic

bigpic_156_3.jpg

Egyszer beszélgettem egy informatikus sráccal, aki feldobta, hogy nem akarom-e valami profibb helyre költöztetni a blogot. Állítólag a profiság egyik eleme, hogy gyorsabb az oldal, a másik eleme, hogy több képpel boldogul mint a blog.hu. Nem léptem az ügyben, mert gondoltam, hogy úgysem használok sok képet és úgysem olvassák majd sokan a blogot, mert amolyan online szervízkönyvnek indult.

A képek mennyiségét illetően nagyon mellé lőttem, lassan már családi fotóalbum méretűre duzzad a blog képtára, pedig szelektálok ám keményen. Ez lesz az a poszt, amit mobilnettel megnyitni csak saját felelősségre ajánlott, mert úgy elviszi a havi keretedet, hogy nem volt időd pislogni. Ha kellően nagy a limit, vagy otthon, netán munkahelyen ülsz a gép előtt, akkor tessék a kávét áttolni a Szarvasin, stabil 23 fokra állítani a fűtést, mert ebben az undorító téli időben két dolgot lehet csinálni, olvani és ..... (természetesen posztot írni). 

Az a jó ebben a grafomán pornóskodásban, hogy nincs vele semmi kötötség, azt írok és akkor amikor jólesik. Emiatt nem írtam hónapok óta semmit, mert nem esett jól. Mert egy autót a halottaiból feltámasztani kurva nagy feladat és ahányszor ezt leírom, mindig kizökkent abból a konok elgondolásomból, hogy amit csinálok az jó és van értelme. Úgyhogy dobtam egy időre a blogot és csak arra a marha nagy hegy megmászására koncentráltam, aminek néhány éve elindultam a lankás lejtőin, mostanra kiértem a derekáig tartó erdősségből és el kellett kezdeni a vállalhatatlanul nagy sziklás falainak megmászását. Nem állítom, hogy hegymászó alkat vagyok, emiatt a serpák kellenek (szerelők), akik cipelik minden szaromat, időnként engem is és jó serpát találni nem olyan egyszerű mint venni egy zacskó szotyit. Az elmúlt években az autó elfogyasztott már szerelő serpákat, villanyász serpákat, lakatos serpákat, mire mostanra azt tudom mondani, hogy egy ügyes, de egymást nem ismerő és egymástól földrajzilag is több száz km-re dolgozó műhelyek kisebb-nagyobb problémákkal, de végülis elvégezték a rájuk kiszabott feladatokat. Jay Leno azt mondta, hogy autókat minőségben újjáépíteni anyagilag soha nem fogja megérni és emellett nem érdekli, hogy mit javítottak korábban az autón, mert mindegy is, úgyis mindent előlről kell majd kezdeni. Ha akarnék sem tudnék ezzel vitatkozni, maga a tömény esszenciája a Gyurma történetének.

Korábban ott hagytuk abba, hogy az autót szétkapták a fényezőnél és elkezdték kivágni belőle a fekélyes, rozsdás részeket. Ez a része viszonylag gördülékenyen ment. Kivágták a küszöböt, felkerült egy új a helyére. Korábban látható volt, hogy mennyire el volt már rohadva ezeken a részeken az autó, 20 év nagyon lerendezte a vasat. Ennek a szériának rendre rohad a csomagtér ajtaja, a touring és limuzin is. Az én esetemben a szokásos helyen, vagyis a hátsó rendszámtábla világítás mellett indult meg a ragya. A csomagtérajtó több helyen úgy van kialakítva, hogy két lemez lapított peremei egymásra vannek fektetve, közé jut a víz és mire a felületen megjelenik a rozsda, mélyebben már rendesen elrohadt az anyag. Általában csak kicsiszolják a felszínt és lefestik, vagyis kisminkelik a szart, ami később úgyis bűzleni fog. 

p1110362.JPG

p1110363.JPG

 

Ki lett lakatolva a kerékjárati ív, a motorháztató, el lett tüntetve rengeteg apró horpadás. Aztán kivettük az alapozáshoz a motort, kicseréltük a motortartó bakokat. Betettük az m5 kormányművet, felhegeszetettük a Webasto kályha tartó konzolját. Mivel nem volt dönthető a hátsó ülés, az új ülés pedg az, ki kellett vágni a hátsó elválasztó lemezet, fel kellett hegeszteni az üléshez szükséges konzolokat. 

Felhegesztettük a tetőablakos tetőlemezt, majd teljesen ki lett belezve az autó, mehetett alapozásra, majd fényezésre. Minimális gittet kellett használni, jó alap volt a fényezéshez. 

p1110430.JPG

p1110431.JPG

p1110432.JPG

p1110433.JPG

p1110415.JPG

p1110464.JPG

p1110465.JPG

p1110468.JPG

p1110469.JPG

p1110476.JPG

p1110470.JPG

p1110473.JPG

p1110474.JPG

p1110477.JPG

p1110478.JPG

p1110479.JPG

p1110480.JPG

 

Megkapta az első rétegeket, a falcokat gyári megoldás szerint vékonyan kifújtuk.

p1110557.JPG

p1110556.JPG

p1110555.JPG

p1110551.JPG

p1110550.JPG

p1110548.JPG

p1110526.JPG

p1110519.JPG

p1110518.JPG

p1110512.JPG

p1110511.JPG

p1110510.JPG

p1110509.JPG

p1110508.JPG

p1110507.JPG

p1110506.JPG

p1110505.JPG

p1110503.JPG

p1110504.JPG

 

Végül megkapta az Autocolor lakkot is. 

 

p_20170825_103146.jpg

p_20170825_103223.jpg

p_20170825_103231.jpg

p_20170825_103237.jpg

p_20170825_103302.jpg

p_20170825_103116.jpg

p_20170825_103124.jpg

p_20170825_103131.jpg

p1110514.JPG

p1110516.JPG

p1110517.JPG

p1110520.JPG

p1110521.JPG

p1110528_1.JPG

p1110529_1.JPG

p1110530_1.JPG

p1110531_1.JPG

p1110528.JPG

p1110529.JPG

p1110530.JPG

 

p1110533.JPG

p1110534.JPG

p1110535.JPG

p1110540.JPG

p1110544.JPG

p1110545.JPG

p1110541.JPG

p1110542.JPG

p1110543.JPG

 

Eddig az állapotig eltelt már vagy 3 hónap a kezdés óta. Kezdetekben 1,5 - 2 hónapról beszéltünk a fényezővel, de folyamtosan csúszott a projekt. Ha Zsolt nem lett volna annyira korrekt hozzáállású, mint amilyen volt, már berúgtam volna a fényezőkamra ajtaját, de nagyon jó viszony alakult ki köztünk, tudtam, hogy komoly terhelés alatt dolgoznak, és egy összetört kocsi javításán jóval többet keresnek mint az én szöszölős felújításomon. Mivel ezt sosem rótta fel nekem, én is csak diszkréten nyomasztottam az elkészülés határidejével. 

Végre következett az összerakás. Motor ment vissza, ajtók vissza, üvegek vissza. Kerekek fel, lámpák be, kéderek a helyükre. Kapott a kocsi egy új üzemanyag szint jeladót is, megvettem a kasztnira való gyári matrciákat is a xenonhoz, a keréknyomás értékeket a B oszlopra, a Webastohoz való matricát is,  meg pár apró szarszágot még.

img_0853.jpg

img_0847.jpg

img_0849.jpg

 

 

 

 

p_20170914_192950.jpg

img_0897.jpg

 

img_0901.jpg

 

 

img_0852.jpg

 

A veséket is lefényeztettem fényes feketére, jobban mutatnak mint a matt fekete megoldás. Lőttem pár közeli képet a fényezésről, közelről nagyon izgalmas, mennyi részecskét tartalmaz a szín. Az ablakkeretek és a B oszlop takaró is fényes fekete lett, gyárilag is csinálták fényesre, de egyrészről nagyon ritka, másrészről épp emiatt elmebeteg áron lehet elkapni 1-1 szette. 

img_0826.jpg

img_0829.jpg

img_0815.jpg

 

img_0818.jpg

 

Menet közben jött az újabb agymenésem, hogy ha már szét van robbantva az autó miért is ne pakolhatnám tele zaj és rezgéscsillapító anyagokkal. Elgurultam egy specialista céghez, hogy beszerezzem a szükséges anyagokat. Eltérő vastagságú bitumen lapokat és filc anyagokat használtunk, a képen látható mennyiségekben. Került anyag az ajtókba, az első tűzfalra, a kerékjárati ívekre, a tetőre. Utólag azt mondom, hogy megérte, mert sokat dob komfortérzeten, de jó 30 kiló plusz anyag került az autóba, az ajtó is érezhetően nehezebb lett tőle, súlyon spórolóknak nem ajánlom. 

21034308_1447150485354202_3457297248642168989_n.jpg

21032314_1447150535354197_3697894376212910283_n.jpg
 20992792_1447150538687530_3585281329648476363_n.jpg


img_0820.jpg

 

img_0821.jpg

img_0822.jpg

 

Ugye dupla üveges ajtókat vettem, ez több szempontból is öngól volt. Először is hátul rolós az ajtópanel, ehhez más a vízlehúzó, azt be kellett szerezni. Az ajtók egy faceliftes autóról jöttek le, én ugye facelift előtti vagyok. Volt pár eltérés, amit össze kellett hozni. Sajnos az új ajtók közül a bal egyes ajtó rozsdás volt, a korábbi pedig nem, így abból megtartottuk a korábbit, így viszont át kellett szerelni bele mindent a korábbi ajtóból. Általam sosem gondolt problémák adódtak az ajtók felszerelésénél, a gyárban beállítják az ajtókat az autóhoz, de egy ajtócserénél mindent után kell állítani, ami intergalaktikus szopás tud lenni, mert minden mindennel összefügg. Hogy futnak a párhuzamok, mekkorák a rések, hogy zárnak az ajtók, van e szélzaj. Sok-sok órás végtelen kombináció, amit még most sem tudtunk tökéletesre megcsinálni. Felkerültek a lökhárítók is, beszereltük a xenonok fényszóró mosó fúvókáit, közben persze elrepedt műanyag. Anyázni, javítani, újra megcsinálni, ez jellemző volt nagyon sok folyamatra az elmúlt 3 évben. Végül kapott az autó egy polírt és nagy százalékban a kasztnimunka készen volt. 

 

p_20170915_175931_1.jpg

p_20170920_180445_1.jpg

p_20170920_180453_1.jpg

p_20170920_180501_1.jpg

p_20170920_180511_1.jpg

p_20170920_180522_1.jpg

p_20170920_180541_1.jpg

p_20170920_180557_1.jpg

   

p_20170920_180439.jpg

 

Emlékszem rá, hogy egyszer csörgött a telefon, Zsolti hívott. " Kész az autó, vidd a francba" közölte. Mit nekem szarkazmus, semmi sem tudta elrontani a kedvem. Leszerveztem magam a műhelyhez, kb délután 4 órára értem le gondoltam 1-2 óra és indulhatok Pestre. Aha persze,éjfél körül el is indultam haza. Az utolsó műhelybe állás így nézett ki.

A közel 4 hónapnyi állás megtette a hatását, a hidrotőkék veszettül csattogtak. A tetőablakhoz vitt szigetelésem nem passzolt, Duck Tape-el kellett leragasztani hogy ne ázzon be. A bal oldali xenonom megvakult. Belepróbáltunk 3 trafót a hiba megmaradt, végül 1,5 óra hibakeresés után kiderült, hogy kontaktos a csatlakozó. A szervo nem működött, semmi rásegítésem nem volt. A kormányművet összerakásnál nem tették jelre, balra 1 fordulatot fordult, jobbra 3-at. Este 11re rendeltünk egy pizzát, csodáltuk még az autót egy kicsit, majd beleszórtunk minden alkatrészt és megindultam haza. Nem voltam azért teljesen nyugodt egy éjjeli indulással, nem is mentem az autópályán, ha lerohadnék ne kelljen a leállósávban várni a segítséget. Mondjuk jó szívvel senkit sem hívtam volna az éjszaka közepén menteni. Tettem plusz hűtővizet, olajat és pár szerszámot az autóba, biztos ami tuti. 

Csináltam egy nappali videót, hogy milyen volt az autó belseje. Itt már kulturált, vannak benne ülések. 

 

Nagyon jó érzés volt ennyi idő után újra menni az autóva , akkor is ha nem létezett a beltere, 1 db szétfingott szövetülés volt becsavarozva a kocsiba. Rádugtuk a klímavezérlőt, hogy ne fagyjak meg hazafelé. 50 km-ként megálltam egy biztonsági csekkolásra, minden benzinkúton odajött valamelyik benzinvérű kutas dumálni az autóról.

img_0913.JPG

 

Végül egyben hazaértem, azóta az autó itthon lakik. Közben összeraktuk a belteret, bekerült a nagynavi, a tetőkárpit, az elektromos csomagtérnyitó, ezekről is lesz poszt egyszercsak... folyt. köv srácok.

 

nevtelen.jpg

img_0911.JPG

img_0910.JPG

img_1241_1.jpg

img_1242_1.jpg

img_1456.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bmwe39.blog.hu/api/trackback/id/tr413470999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.02.24. 10:41:30

Minden elismerésem a felujitasert.

vagodeszka 2018.02.24. 14:22:36

Nem rajongok ezért a szériáért, de el kell ismernem ez valami botrány szép lett.

Pepejoe 2018.02.24. 15:05:33

Nagyon baró!
Figyi, ugye ott (is) volt javítva a lökös, ahol most elrepedt a fényszórómosó mellett?

IFA_L60 2018.02.24. 15:53:41

Gyönyörű lett! Esőt láthat majd (hóra, sós latyakra gondolni sem merek)?

R100 2018.02.24. 17:13:20

Tiszteletreméltó munka mennyiséget fektetsz bele!
Két megjegyzés:
Sok képpel tisztelsz meg bennünket, érdemes lenne egy tisztességes fényképezőgépet beszerezni, a jelenlegi nincs a helyzet magaslatán.
Egy bekezdésen belül háromszor fejezed ki a nehézségeket a "szopás" használatával, ez nyilván nagyon vagány, de kevéssé olvasmányos.

Afterdark 2018.02.24. 22:06:34

@Pepejoe: Igen, sajnos már volt javítva több helyen is. Most lett elegem belőle, veszek egy gyári újat.

Afterdark 2018.02.24. 22:08:27

@IFA_L60: Sót is lát, havat is lát, mindennapi használós autó most is. Nem lesz vitrinautó belőle.

Afterdark 2018.02.24. 22:19:05

@R100: A meglátások jogosak, de nem várhattam el a fényezőtől, hogy egy fényképezővel szaladgáljon az autó körül. Nekem is a telefon szokott kéznél lenne, az Iphone kamerája ennyit tud sajnos.

A vulgaritásra vonatkozó észrevételt akceptálva éltem a moderálás eszközével. A három orális aktusra vonatkozó kifezésből kettőt töröltem, a harmadikat megtartottam, mert nem törekszem Kazinczy - Díjra. :)

bigpond 2018.02.24. 23:33:08

Nem esett szo az uregvedelemrol. Ha mar igy szet volt boritva akkor nagyon egyszeru lett volna valamivel lekezelni az uregeket. Kulonosen igaz ez a hegesztett elemekre ( kuszob, kerekivek) . Ezek akar 3-4 ev alatt is at tudnak lyukadni.
Amugy meg nagyon elvetemultnek kell ahhoz lenni, hogy egy autot valaki ilyen aprolekosan felujitson, en errenem lennek kepes/hajlando.

Virago_1000 2018.02.25. 02:03:26

gyonyoru lett, szep munka. Minden elismeresem a kitartasert!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.02.25. 09:59:20

Szép lett, így érdemes csinálni.
A maradék hibákkal én is így voltam, autótörés, vagy nagyobb bontás után mindig volt valami, amivel nem foglalkozott a szerviz.
Azért amikor 5. fokozat nélkül kaptam vissza a Fordot, akkor mentem is vissza.

Johnny Krill 2018.02.25. 12:29:33

A taknyolás-gányolás vitathatatlan királyai vagytok.

Pepejoe 2018.02.25. 12:35:07

Hol itt a taknyolás-gányolás?
Vissza kellett volna küldenie Münchenbe?

Pepejoe 2018.02.25. 16:31:26

@Afterdark:
Tavaly, amikor a lökösökről is írtál, látszott a képeken, hogy nem lesz az o.k.
Írtam is neked egy terjedelmeset akkor de végül nem küldtem el, 1. nem akartam a megmondóember lenni és most sem akarok 2. még a végén kirobbant volna itt valami nem idevaló a mühegesekkel (ha olvassa onnan bárki is ezt a blogot) meg nem is tudom, milyen viszonyban vagy velük és ez nem az a balhézós felület. Ha gondolod pü-ben átdobom az akkorit mert elmentettem és a legfrissebb írásod tekintetében hozzátennivalóm is lenne.

Afterdark 2018.02.25. 18:51:15

@Pepejoe: Szia! Megköszönöm, ha elküldöd privátban.

Phxmike 2018.02.26. 03:00:19

Belul eleg gaz. A szine se valami nagy szam. Nem tudom osszessegeben mennyibe kerult de akarmennyibe is ertelme nem sok volt. Veteran szempontbol az erteke nulla es semmi mas kulonleges sincs benne. Csak egy unalmas lepukkant bmw ami most at lett fenyezve de megis 12 egy tucat belole. Inkabb vettel volna egy jo Mercit mert az nyilvanvalo hogy a Ponton szivast akarod leutanozni (talan parancsra?) csak eppen nem sikerul. Amugy probalkozni is kar. Olyan olvasmanyosan szopni ahogy Csikos tud mas ugyis keptelen...

Afterdark 2018.02.26. 07:28:58

@Phxmike: Látom minimális olvasás után böfögted ide a véleményed. Puszta szerencse, hogy nem Mercedest vettem, mert akkor már tényként kezelnéd, hogy a blog megrendelésre készül. Nézz kevesebb tévét, sok volt neked a Soros ellenkampány. 1 percig sem szomorít el, hogy neked sem a színe,sem a többi eleme nem tetszik, ugyanis az autó NEKEM épül. A Ponton egy más dimenzió. Nem is értem, miért hasonlítod össze egy 20 és egy 60 éves autó felújítást. Én nem a szívást akarom leutánozni, de amikor egy összetett rendszert megbontasz, hogy újra felépítsd, az mindig kihívásokkal jár. Próbáld ki te is, de mindenképp naplózd, hogy hasonlóan kedves véleményt tudjak mondani róla.

NGcs · http://flickr.com/photos/ngcs 2018.02.26. 10:25:45

Nagyon szép, gratulálok hozzá! A tetőablakos tetőlemez áthegesztésről van bővebb írás esetleg? Ez a téma engem is érdekel, de mindenki le akar beszélni róla. Vízelvezetést stb. sikerült gyári módra megoldani?

Negrogo 2018.02.28. 10:40:18

Szep lett! grat! Ha ujra kezdenem az E39 -ezeset akkor en is maskeppen csinalnam ahogy a teedet is ha ennyi penzt bele olhetnek ujra. De ez mar csak ilyen. :) "Az ablakkeretek és a B oszlop takaró is fényes fekete lett, gyárilag is csinálták fényesre, de egyrészről nagyon ritka, másrészről épp emiatt elmebeteg áron lehet elkapni 1-1 szette."

Akarsz rola beszelni? :D itcafe.hu/dl/upc/2018-02/26753_20170328_163918_richtone_hdr.jpg

Amugy nekem a felni nem valo ra. M paralell-el vagy vmi 18" -os BBS-el mutatna igazan. Vagy Alpina felni...

Phxmike 2018.03.02. 17:24:34

@Afterdark: Csak azt nem ertem hogy akkor minek teszed kozszemlere ha az auto neked epul es nem erdekel mas velemenye?
Akkor ne irjal blogot ha nem birod vagy akarod elviselni a kritikat.
Masreszt en normalisan irtam, az ilyen 'bofoges' szavakat meg most mar latom kenyelmesen lehet tarsitani a BMW tulaj sztereotipiahoz..

Soros? Mi van? Kulfoldon elek nem tudom mire gondolsz de nem is nagyon erdekel. Veled ellentetben nekem nem kotelezo itt lennem :)

NoOne 2018.03.04. 00:37:13

@Phxmike: Tény, hogy "normálisan írtál", de a "véleményed" gyakorlatilag inkább értelmezhető tudatos sértegetésnek. Ezért kaptál a blogtulajtól olyan választ, amilyet. Attól tartok jogosan... :)

wolfman 2018.03.04. 10:20:02

Helló!

Nem semmi meló.... Ilyenkor, mikor atomjaiban van a kocsi, olyan egyszerűnek tűnik, és azon gondolkodik az ember, hogy áááá, biztos nem is olyan drága.... de inkább ne oszd meg, mibe került, jobb a boldog tudatlanság. :D

Egyébként az nem jutott eszedbe, hogy a tetőre is feltegyetek némi rezgéscsillapítást? Tömegben nem nyomott volna sokat, de sokat számítana (bár nem hiszem, hogy gondjai vannak a közepes német prémiumnak a menetzajjal), ha esetleg valami komolyabb utólagos, vagy gyári prémium hifi szóba kerül...

Afterdark 2018.03.05. 13:36:01

@wolfman: Szia!

A tető is le lett szigetelve, csak arról nem csináltunk fotót. Gyakorlatilag a csomagtéren kívül minden kapott bitumen lapokat.

Afterdark 2018.03.05. 13:48:28

@NGcs: Csináld bátran. Keress egy tetőablakos autót, az oszlopok közepénél vágasd le róla a tetőt. Szükséged lesz a vízelvezető gumicsövekre is és a rögzítő fülekre az A oszlophoz. Ezt a csomagot elviszed a lakatosnak, a donorról le tudja fúrni a tetőlemezt. Ugyanezt megcsinálja a te autóddal is és pontozással fel tudja hegeszteni a tiédra. Utánna a 4 db vízelvezető csövet kell behúzni. Előre le kell dugni az A oszlopba, legjobb ha megnézed a donor autón, hogy hogyan van elvezetve. Hátrafelé szintén ki van alakítva a lyuk a kasztniban, hátra kell vezetni a C oszlopig. Végül már csak be kell kábelezni a kábeleznivalót és kész van csupa gyári alkatrészből. Jah és vedd meg hozzá a tetőablak körül futó szigetelést is, mert azt mindig cserélni kell.

Josszi 2018.03.06. 12:56:01

gyönyörű! sok örömet hozzá!

Afterdark 2018.03.07. 22:33:46

@Phxmike: A stílusodról és a szóhasználatodról a böfögés szó jutott azonnal eszembe. "Elég gáz, nem túl nagy szám, nulla érték, unalmas, lepukkant".

Részemről lezártam a dolgot, sikeres külföldi karriert!
süti beállítások módosítása